Állatbarát szempontok a hétköznapokban!

ÁLLATI GONDOSKODÁS

Köszöntünk oldalunkon!

2023. április 18. - Szempont Egyesulet

allattartasszempont.jpgA Szempont Egyesület 2023-ban úgy döntött nem csak az embereken segit, hanem a háziállatokat is védelmébe és támogatási körébe veszi, mert úgy látjuk ez a kör is igen csak hiányt szenved a tudatos gondoskodásban. Ezért létrehoztunk ezt az állatsegélyezési alapot, aminek keretében beteg állatokon segitünk, illetve szükség eseten vállaljuk az állatkák oltatását, tesztjét, műtétjét vagy féreghajtását is.

Ezt fontos társadalmi vállalásnak gondoljuk, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy a köztünk élő állatok, kis kedvenceink boldogok és egészségesek legyenek, és sem magukra sem másokra ne legyenek veszélyesek egészségi állapotuk miatt. Erre a tevékenységre különböző támogatói csomagokat hoztunk létre, melyeken keresztül bárki támogathatja egy vagy több állatka egyszeri vagy többszöri ellátását.

Szeretnénk példát mutatni, a felelős állattartás témájában, valamint tartunk előadásokat és készülnek videók  és hanganyagok is a jövőben, hogy a legtöbbek megismerhessék, miként kell bizonyos állatokat tartani és bánni velük. 

Támogatnád kezdeményezésünket? Itt megteheted:

Szempont Nonprofit Egyesület
CIB Bank:  10701520-74197358-51100005

Támogasson minket rendszeresen a Patreon segítségével:
ide kattintva:  www.patreon.com/szempont 

Köszönjük!

süti beállítások módosítása